beango.nu

beango.nu

hétfő, augusztus 26, 2013

Hungarian folk jewelry collection

Egy némiképp új nyakék kollekcióval leplek meg benneteket, melyet a 27. Mesterségek Ünnepe ihletett, ami tmúlt héten rendeztek a Budai Várban. A REmese - Környezetudatos Divattervezők Társaságával voltunk jelen egy standdal, ahol bemutathattuk gyermekruháinkat és kisebb kiegészítőinket, portékáinkat, és mindezek mellett alkalmunk volt divatbemutatót is tartani az Oroszlános udvar színpadán, de erről beszámolóval később jelentkezek. Inspiráló dolgos kezű mesteremberekkel voltunk körülvéve, mely szinte a múltba repített vissza, a hagyományok világába.










csütörtök, augusztus 22, 2013

Legyél egy napra Dolce Vita modell - Köö Adrien

Ajándékfotózás egy mosolyért!
Gyertek, törjük meg a mindennapok monotonítását, éljük át Budapest csillogását Varázsoljuk át a sablonos hétköznapokat egy filmbeillő délutánná, ahol a főszereplő Te vagy és Budapest egyik legszebb tere.
Köő Adrien fotográfus számára a legnagyobb öröm az örömszerzés, ezért gyakran keres apropót arra, hogy megajándékozza a budapesti lakosságot egy ingyenes fotózással. Bevallása szerint, jó érzés kizökkenteni az embereket sablonos mindennapjaikból, kis varázslatot vinni azokba, mosolyt fakasztani, örömöt okozni, és természetesen, közösen felfedezni  Budapestet.
 
A Dolce Vita tematikájú "modell" fotózás felszínre hozza a bennük rejlő dívát, segít megörökíteni legszebb vonásainkat. Az ingyenes fotózásra 2013 augusztus 27-én, 18.00-19.00h között kerül sor, Budapesten a Szent István bazilika előtti téren. Ez alkalomból a fotóstúdió biztosítja a kiegészítőket és a díszítő elemeket, amelyeket még fotózás előtt meg lehet tekinteni a 'Legyél egy napra modell" facebook oldalán.

 E-mailen: legyelegynapramodell@gmail.com címen, vagy 0630/222 8107 telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. 

szerda, augusztus 21, 2013

Beango Little Black dress(es) by Zoltán Mihály


Little Black Dress(es)

Designer: Beango
Photo: Zoltan Mihaly
Hair: Zsolt Ligetvári (Haircutsalon)
Makeup: Cecília Veréb
Stylist: Anna Klara Görgey
Assistant: Mátyás Zoltán






kedd, augusztus 13, 2013

Média Design Piknik a Design Terminálban

Igazi nyáresti programmal várja az érdeklődőket a Design Terminál augusztus 15-én 17:00 órától: bemutatkoznak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design Tanszék hallgatóinak 2013-as diplomafilmjei. Emellett látható és hallható lesz egy különleges japán művészeti projekt is a Forest Symphony. A világ különböző pontjain szenzorok segítségével alakítják zenévé a fák bioelektromos rezgéseit, melyben Magyarországról először az Erzsébet térien lévő óriás ezüst hársfa is részt vesz.

A Design Terminál második alkalommal tart vetítést a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design Tanszék frissen végzett hallgatóinak filmjeiből. Idén 13 BA hallgató és 14 MA diplomás alkotásait nézhetik meg az érdeklődők, valamint válogatást láthatnak a diákok idei és korábbi munkáiból is. A rövidfilmek augusztus 15-17. között minden nap 17.00 - 20.00 óráig tekintetők meg a Design Terminál aulájában.

Az esemény kísérőrendezvénye a Forest Symphony elnevezésű projekt, amit Ryuichi Sakamoto, és az idén 10. évfordulóját ünneplő YCAM InterLab közösen dolgozott ki, melynek alapja a fák bioelektromos rezgéseinek zenévé való átalakítása. „A fák arra teremtettek, hogy a napfényt energiává alakítsák, vagyis, hogy az elektromágneses hullámokat fotoszintézis útján hasznosítsák. Ugyanezt szeretném véghezvinni, csak zenei nyelvre lefordítva” – vallja Ryuichi Sakamoto. Az elképzelést, miszerint a fák által kibocsátott bioelektromos rezgések adataiból zene komponálható, a 2011-es Tohoku földrengés ihlette. Maga a projekt a Művészet, Környezet és Élet jelképeként, a 10. évfordulós program témája is egyben.

Hogyan lehetséges mindez?
Az InterLab munkatársai kifejlesztettek egy speciális szenzort, melynek segítségével képesek összegyűjteni a fák által kibocsátott bioelektromos információkat. A speciális eszközt már a világ különböző pontjain felszerelték, Japánban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és most Magyarországon. Az installációk különlegessége, hogy miközben előidézi az erdő morajlását, alkalmazkodik az évszakokhoz és az adott időjárási viszonyokhoz.
A Design Terminál és Maróy Ákos (EU-Edge) szervezésében itthon elsőként a budapesti Erzsébet téren lévő Design Terminál épülete melletti fára került fel az érzékelő, ami július 19-tól folyamatosan továbbítja a jeleket.


Szakmai együttműködő partnerek:
The University of Western Australia- Symbiotic A, MIT Media LAb, Yamashigi no Mori, Izumo Shirine, Kumano Shrine, Maróy Ákos, Design Terminál
forestsymphony.ycam.jp


Az este design piknikkel zárul a Design Terminál előtti sétányon, ahol a hangulatról Rapsaam & Duriannal, valamint a Hybridart Café gondoskodik.

MÉDIA DESIGN PIKNIK

Helyszín:         Design Terminál, 1051 Budapest Erzsébet tér 13.
Időpont:         2013. augusztus 15. csütörtök

17.00 – 20.00  Média Design filmek válogatása és diplomamunkák vetítése
18.00-22.00     Ryuichi Sakamoto – Forest Symphony koncert vetítése

20.00-22.00     Zenél: Rapsaam & Duriannal

hétfő, augusztus 12, 2013

Újrahasznosított Mesék az idei Mesterségek Ünnepén

Ahogyan 2010-ben, idén is részt vesz a REmese - Környezettudatos Divattervezők Társasága a 27. Mesterségek Ünnepén. Mivel én is büszke tagja vagyok a REmeséseknek, megtiszteltetés, hogy személyesen is ott lehetek a nagyszabású rendezvényen portékáimmal és gyerekruha kollekciómmal, mely bemutatásra kerül a Budai Vár Oroszlános udvarának szinpadán a REmese többi tagjának csodás kollekcióival együtt, augusztus 19-én, 11 óra 40 perckor.

Augusztus 17-20. -ig az Új világ Kertben (Budai Vár) megtaláltok minket!


A REmese elhozza a Mesterségek Ünnepére kis birodalmát, ahol a legfiatalabbak egy egészen új perspektívából ismerkedhetnek meg a magyar népmesékkel. A vásár ideje alatt Kárpát-medencei fiatal divattervezők, népi iparművészek és előadó művészek várják a kicsiket és nagyokat, hogy megismerkedjenek a viselhető meseruhákkal.




A REmese állandó programkínálatából:
- Magyar divattermékek gyerekeknek,
- műhelyfoglalkozások,
- játszóház a Székelyföldi Legendárium társaságában.
- Alternatív fotózás, ahol a gyerekek mint mesehősök szerepelhetnek.



Aug. 19-én,11.40 h - Oroszlános udvar színpadán őket fogjátok látni: 













Várlak benneteket szeretettel!

csütörtök, augusztus 08, 2013

Beango Designer Bag - Limited edition available now


szerda, augusztus 07, 2013

Beango jɘwelry






 



hétfő, augusztus 05, 2013