beango.nu

beango.nu

hétfő, június 20, 2011

Aktuális- Modart végzősok bemutatója

Számos blog és weboldal foglalkozott azzal, hogy galériába gyűjtött minden felvonultatott ruhadarabot. Ebben az összeállításban viszont csak azokat a darabokat látjátok, ami Beango szerint jó, de előtte egy igen szembetűnő bakit véltem felfedezni. 

Ahogy a Glamour magazin mondaná "EZ NEM GLAMOUR".

Abodi Dóra és jobbra a frissen végzett Kiss Bernadett ruhája




Na és akkor térjünk rá azokra a ruhadarabokra, amelyek megérdemelnek egy külön posztot.




Kiss Bernadett- City Line

Varga Zsófia Emberi Test című kollekciójából ezt a darabot szívesen viselném.


Takács Tímea Airily kollekciójában megtaláltam a könnyed egyszerűséget, a 60-as évek beütést. Ezt a két darabot néztem ki magamnak.



Miss Poirot hangulata annál inkább bejön nekem. Látok bennük fantáziát, szépek az anyagok. Gratulálok Konkoly Laura!




Tarsoly Dóra kollekciója elején nem vonta magára a figyelmem, de ez a két darab nagyon ütős lett. Szinte el is felejtettem a többit, mikor megláttam ezeket. 



A terhes ruhákat és a gyerek ruhákat szándékosan felejtem ki. Saját bevallásuk szerint is a diákok kevésbé teljesítettek jól idén. Én kiválasztottam néhány emlékezetesebb darabot, és szigorú voltam ám.

Fotókat készítette: Holecz Endre

Related Posts by Categories




Megjegyzés küldése